Szénanátha kezelés természetesen és viszonylag gyorsan

A szénanáthának nevezett problémát a fák és a füvek virágporai hozzák elő és szépen nyomon követhető, hogy tavasztól az első hideg napokig hogyan alakul a betegség. Szénanátha kezelés természetesen és gyorsan? Igen, van néhány módszer, amelyek segítségével  könnyen és viszonylag gyorsan enyhíthetőek a kellemetlen, allergiás tünetek.

A kezeletlen szénanátha nem kellemes. Ég az ember szeme, alig tud napra menni, folyik az orra úgy, hogy néha észre sem veszi.

Akik szenvednek ettől a kellemetlen betegségtől, azok tudják, hogy nagyon nehéz átvészelni a néhány hetes, néha néhány hónapos időszakot. Te is próbálkoztál már különféle gyógyszerek szedésével a javulás érdekében?

“Kezdetben bekapkodtam minden gyógyszert, amit felírtak, de csupán ideig-óráig használtak. Végül minden évben egyre erősebbet kellett szednem, míg a végén már injekciót kaptam a szezonban. Olyat, amiről még a nem éppen szívbajos doki is azt mondta, hogy veszélyes a mellékhatásai miatt.”

Manapság egyre növekszik a szénanátha ellen küzdők között a természetes gyógymódok iránt érdeklődők száma. A pollenszezonban az allergiások a legtöbbet akkor teszik egészségükért, ha immunrendszerüket kellőképpen megerősítik, hogy a szervezet könnyebben felvegye a harcot az allergénekkel szemben. Ezt a megfelelő vitamin- és tápanyagbevitellel érhetik el.

Tüsszögés és vörös szemek helyett

Immunerősítés C-vitaminnal, szénanátha kezelés kalciummal!

Hazánkban is elfogadott és alkalmazott módszer a szénanátha kezelésére a kalcium és a C-vitamin fokozott fogyasztása.  A C-vitamin köztudottan az egyik legjobb immunerősítő vitamin, ezért lényeges a rendszeres pótlása.

A kalcium enyhítheti az allergia tüneteit, a szervezet indokolatlan, túlreagált védekezését. Az allergiás reakció során, illetve annak elkerülése érdekében bevitt kalcium segítségével a már meglévő allergiás tünetek enyhülnek.

Fontos!

Az egyoldalú kalcium bevitel magnézium-hiányt okoz! Ne szedj kalciumot önmagában! Keresd a CalMag készítmények közül azokat, amik a fenti arányban tartalmaznak legalább fele annyi magnéziumot, mint kalciumot. (A magnézium hiány izomgörcsökben nyilvánul meg először, figyelj rá és pótold azonnal, ha ezt tapasztalod)

Aki pollenallergia miatt szenved, megelőzésként vagy akár tüneti kezelésként alkalmazzon veszélytelen kalcium-magnéziumot a különféle gyógyszerkészítmények helyett.

Szénanátha kezelés gyógynövényekkel?

Amíg a gyógyszerek 1-2 hatóanyagból állnak, addig a gyógynövények sokkal több. Ezeket az alkotóelemeket a természet válogatta össze, mégpedig úgy, hogy a különböző növényi vegyületek egymás hatását erősítik. A vitaminok és gyógynövények a szervezet egészére hatnak és ezen belül mindegyiknek megvan a fő hatása.

Bátran használhatod a természet patikáját a szénanátha tüneteinek csökkentésére, megelőzésre! Segíthet például a kamilla, a bodzavirág, a csalán vagy a ginkgo biloba.

A vitaminok és gyógynövények még segítenek abban is, hogy jótékonyan csökkenthetik a gyógyszerek mellékhatásait.

Te is jobban jár, ha természetes eszközök segítségével küzd a szénanátha ellen, ahelyett, hogy gyógyszereket szedne.

Hagyományos népi gyógymódok

A szénanátha kezelésére hagyományosan olyan méz fogyasztását javasolták őseink, amit azon a környéken gyűjtöttek a méhek, ahol a beteg él. Ennek az a magyarázata, hogy a méz kis mennyiségben tartalmazza azt a virágport is, amire az illető immunrendszere reagál. Fontos dolog, hogy az ilyen célra használt méznek szűretlennek kell lennie és nem szabad sugárkezelést kapnia.

Gyógynövény teák

Gyulladáscsökkentők a különböző gyógynövényekből készített teák is (kamilla, útilapu, bodza, csalán). Tipp a tea elkészítéséhez: adj 2 dl forrásban lévő vízhez 10 g szárított gyógynövényt (akár keverék is lehet), hagyd állni 10 percig, majd szűrd le, és naponta kétszer igyál a teából. Különösen hatékony, ha a teához (csészénként) 1 kávéskanálnyi édesgyökeret is adunk (akár egy kapszula tartalma is lehet, könnyedén szétszedhető).

Az egyik leghatékonyabb gyógynövény a szénanátha ellen a csalán. Főzz belőle teát, és iszogasd mindennap. Folyamatos fogyasztásával legyőzhető a tüsszögés, a viszketés és az orrdugulás.

Pár további tipp a szénanátha természetes kezeléséhez

  1. Igyál naponta minél több tiszta vizet. A legtöbb allergiás ember megfigyelte magán, hogy napi 3-4 liter víz elfogyasztása esetén egyáltalán nem jelentkezett a szénanáthájuk.
  2. Támogasd az immunrendszered azzal, hogy kerülöd a mű és cukorral telített ételeket. Cukor helyett használj természetes édesítőket.
  3. Étrended tartalmazzon sok magnéziumot, B-vitaminokat, A-vitamint és C-vitamint, akár étrend-kiegészítő formájában is, hiszen úgy biztosan elegendő mennyiséget tudsz a szervezetedbe juttatni.
  4. Javítsd az emésztésed. A legjobb, ha lassan eszel és mindent jól megrágsz. Ne kövesd a ma divatos “futtában bekapok valamit” életstílust. Biztosíts magadnak nyugodt környezetet az evéshez és rágj meg minden falatot alaposan.

forrás: naturhirek

Vitaminok nőknek itt!Vitaminok férfiaknak itt!Vitaminok időseknek itt!Vitaminok gyerekeknek itt!

Magosi Judit szerzőről

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .