Ízületi gyulladás – a mozgás vagy a pihentetés segít?

Mozgás vagy pihentetés?

A mozgás, és nem a pihentetés javít a térdek állapotán ízületi gyulladás esetén. Ezt az orvosokon kívül mindenki megfigyelte eddig is, de most egy valódi, tudományosan kivitelezett vizsgálat is igazolta.

Ha a térd merev, ízületi gyulladásban van, a mozgásszegény életmód nem tesz nekik jót. Egy új tanulmányt folytattak a Northwestern Egyetemen, ami megállapította többek között, hogy a vizsgált betegek gyaloglási sebessége nem volt elég ahhoz, hogy biztonságosan átkeljenek egy zebrán.

Összesen 1168 férfi- és nőbeteget vizsgáltak 49-83 éves kor között a tanulmányban. Minden résztvevő esetén már diagnosztizálták a oszteoartritiszt a térdben, amit csak megerősítettek röntgen vagy egyéb képalkotó vizsgálatokkal.

Az orvosok vizsgálták a betegek fizikai állapotát és megmérték, hogy milyen gyorsan tudnak megtenni 20 métert és hányszor tudtak felállni ülő helyzetből 30 másodperc alatt úgy, hogy nem használják a kezüket. Ezen túlmenően, a betegek hét napon át viseltek a testükre rögzítvet egy gyorsulásmérőt, hogy a kutatók pontosan követhessék a mozgásukat.

A kutatók azt találták, hogy a több napi aktivitás segít enyhíteni a térd ízületi gyulladását, de azt is megállapították, hogy nem a napi kidolgozott edzésprogram, hanem a rendszeres időközönkénti mozgás volt a leghatékonyabb. Azt javasolták a cikk végén, hogy aki ízületi gyulladástó szenved, használjon egy órát, ami minden órában figyelmezteti, hogy mozogjon pár percet. Ez hasznosabb mint a pihentetés vagy a napi egyszeri gyaloglás vagy torna.

Minél többet mozgatja, annál kevésbé fáj

Észrevette? A térd esetében az artritisz annál jobb, minél többet mozgatja. Ezt eddig is tudta minden valamirevaló szakember. Azt is tudjuk, hogy a túlsúly kétszeresére növeli ennek az állapotnak a lehetőségét, Egy 2013-as tanulmány a Wake Forest Egyetemen (Észak-Karolina) megállapította, hogy a fogyás plusz edzés volt a legjobb kombináció a fájdalom és a gyulladás csökkentésében az ízületes térdek esetében.

Mit tanácsol a természetgyógyász?

Évek óta azt javaslom mindenkinek akivel együtt dolgoztam, hogy ha jön egy telefonhívás a mobiljára, ne ülve bonyolítsa, hanem álljon fel és sétáljon egyet a beszélgetés közben az irodában vagy a ház körül. Nekem naponta 20-30 telefonhívásom van, amik átlagosan 5 percig tartanak. Ez több óra gyaloglásnak felel meg és sok elégetett kalóriának is mellesleg.

Ezen kívül azt ajánlom, hogy fogyasszanak omega-3 olajokban gazdag ételeket, gyömbért és kurkumát. Ezek szintén segítenek csökkenteni a gyulladást és a fájdalmat. A magas antioxidáns tartalmú élelmiszerek is segítenek.

forrás: naturhirek

Magosi Judit szerzőről

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .