A huszadik század élelmiszeriparának hatalmas fejlődése a fogyasztók többsége számára rejtve maradt. Ódivatú elképzeléseket dédelgetünk ételeinkről, amelyek már rég nem azok, amik valaha voltak.

 

Az eper íze nem az eprektől származik, hanem egy ausztrál fa fűrészporából, a kókuszízt egy Trichoderma viride nevű gomba termeli, a barack ízét a ricinusból nyerik, a citromét pedig egy penészgombából. A marcipán zöldborsóból is készülhet, a homár és a garnélarák vagy akár a sertéshús is a tenger mindeddig észre nem vett gyümölcseiből. Füstölés helyett műfüsttel permetezik be a sonkákat és kolbászokat, és mert a műfüst nem tartósít, valamennyi tartósítószer is kerül a termékekbe. A pácolás során a hús már nem veszít víztartalmából, hanem kicsit még nyer is.

 

Érzékeink manipulálására észrevétlenül egy világhatalom szerveződött: az ízipar. Mindegy, hogy csecsemőeledel vagy gyümölcsjoghurt, felvágott vagy sütemény, nem azt esszük, amit eszünk; az ipar láthatatlanul fűszerez, a hatások ismeretlenek. Bár a szerző többnyire a Németországban és az Egyesült

Államokban uralkodó helyzetet írja le, Magyarországon mindez szintén a mindennapok részévé vált. A boltjaink polcait megtöltő élelmiszerek dúskálnak az aromákban és egyéb adalékanyagokban. Az élelmiszerek vizsgálatára, engedélyezésére, jelölésére, és ezen belül az aromák és egyéb anyagok feltüntetésére vonatkozó rendeletek megegyeznek a Németországban és Európa más részein érvényes szabályozással.

 

Vajon mi a közös a csokoládéban, a kutyaeledelben és a szájvízben? Mi az, ami a műsajtban éppúgy benne van, mint a perecben és a fogkrémben? Egy jó adag kémia adalékanyagokkal fűszerezve: szinte nincs termék asztalainkon és tányérjainkban a modern élelmiszer-feldolgozás közreműködése nélkül.
Madártollból bonbon vagy péksütemény készíthető, zöldborsóból marcipán, baktériumokból kávétejszín vagy krémsajt - az aromák segítségével minden ehetővé válik.

Szervezetünk azonban abból él, amit elfogyaszt. Az ételek az ember számára bizonyos szempontból olyanok, mint a benzin az autó számára. Senki sem merné megkockáztatni a kísérletet, hogy autójába beletöltsön valamit, aminek ugyan benzinszaga van, de valójában víz benzinaromával. Még akkor sem, ha ez természetazonos benzinaroma.

Ételeink szép új világában a címzett valahol lemaradt. Ha ételeink csak olyanok mintha, olyan az ízük, mintha, és olyan az illatuk, mintha, akkor szervezetünk is csak úgy fog működni, mintha...

Hans-Ulrich Grimm könyve már szinte legendás beszámoló napjaink élelmiszeriparának milliárdos üzletéről.

Mindegy, hogy kenyér, virsli vagy csecsemőeledel, érzékeinket manipulálják és átprogramozzák - a műételek szintjére. A botrány folyamatos, a kockázatokat senki sem ismeri.

A könyv aktualizált kiadása számos új adattal szolgál, bemutatja az ámítás szinte hihetetlen trükkjeit, és a mindinkább globálissá váló élelmiszeripar működését. Életünk egyik legfontosabb szegmenséről nyújt olyan információkat, melyeket különben csak a bennfentesek ismernek.

Néhány részlet a könyvből:

"...a konszern - illatrészlege például olyan szagokat kínál, amelyek a boltokban a vevőket vásárlásra ösztönzik. Az irodákban és a termelésben a vállalatok szintén javítani tudják a munkamorált megfelelõ illatosítással."

"A Knorr Tyúkhúsleves csigatésztával nevû terméke például csak két gramm szárított tyúkot tartalmaz, granulátum formájában. Ez nem több, mint 7 gramm eredeti tyúknak felel meg ("nedves tyúk" elnevezéssel). Természetesen nincs a világnak olyan szakácsa, aki ebbõl tyúkízt tudna varázsolni négy tányér leveshez. A Knorr képes erre egy gramm "aromával": a gyári ízzel. Ez ugyan nem lesz igazi tyúkhúsleves, de "összehasonlítható megoldás", ahogy a Knorr egy vegyésze ezt a folyadékot nevezi."

"A Maggi is hasonlóképpen csinálja. Az úgynevezett Marhahúslevesbe literenként 2,3 gramm marhazsiradék és minimum 670 milligramm húskivonat kerül. Ezt a felirat szerint mennyiségileg egyéb anyagok megelõzik: jódozott só, aroma, ízfokozók (nátriumglutamát, E 631, E 627). Tulajdonképpen túlzás a készítményt az elenyésző mennyiségű, milligrammos nagyságrendû húskivonat után elnevezni. Lényegesebb alkotórészei alapján "jódozott sóaromaízfokozó levesnek" kellene hívni."

A leves hazudik. De a pékmester kenyere sem mindig teljesen őszinte, a zsemlék sem, sőt a sütemények is svihákok.